"a világvégét is" - 20.

Van, azaz érzés, mikor tudod, hogy véged van, de inkább megvárod az utolsó másodpercet is, hogy ezt teljesen felfogd, mint azt, hogy az első gondolattól fogva tudd, ennyi. Mint például, amikor az emberek a metró elé ugranak, az utolsó pillantás mindig a vezető és az ugró közt zajlik le, ezért van, hogy minden ilyen eset után a "sofőrt" pszichológushoz küldik, mert nem minden esetben tudják megemészteni a történteket. Az ilyen beszélgetések alatt általában, az emberek 80% százaléka mondja azt, hogy Ő látta, az ugró megbánta tettét, de ekkor már késő volt. A két szempár találkozása egy örök pecsét, mindkét elmében, valaki tovább viszi, valaki pedig a sírba toloncolja azt.

Ugyan ezek a gondolatok folytak le bennem nap, mint nap. Tudván, hogy talán több lövést hallottam, és láttam életemben, mint az normális, vagy elfogadott lenne, az ijesztően mogorva, egyenes tartású fickókról ne is beszéljünk. Apám múltja, jelene, és jövője se tiszta lapon alapul, így az enyém is meg van pecsételve. Hazudnék, ha azt mondanám, soha nem gondoltam arra, hogy " engem egyszer megpróbálnak megölni". Mivel a kiképzéseim, amik apám rögeszméi lettek, hónapról - hónapra durvábbak voltak, így felnőtt fejjel visszagondolva, igazából Ő csak tudta, hogy mi vár rám, és csak jót akart, még a maga beteg és pszichotikus módján is.

Senkije nem volt anya halála után, így érthető, hogy minden embere azon volt, hogy egy tökéletesnek áhítatott védő burokban óvjanak, és még azt se bánták, hogy néha napján láttam egy-egy monoklis, vérző férfit apa irodájában. Ilyenkor rám vágták az ajtót, vagy a szobámba küldtek.

Csak tudnám, mi az, amit én nyújthatok, és miért pont most?

Tudtam, éreztem, hogy lassan eljön a vég, hisz apa kapcsolatai profik. S még egy ilyen "szuper hármas" se tud minden ellen megvédeni, hisz anno 30 embernek is alig sikerült. Rá kell jönnöm mi köze, van apának Carloshoz, és mi ez a féltve őrzött Carvia ?! Erőt és bátorságot - na meg persze tudást - kell szereznem, hogy szembe szállhassak ezzel a világgal.

Harry-t viszont a mai napig nem tudom hová tenni. Titkokat, titkokra halmoz, minden percben meglepetést okoz, és így egy fél év után is alig ha ismerem. Nem tudom kik a szülei, mit csinált gyerekkorában, mit tanult az iskolában, mi a végzetsége... Ezzel ellentétben Ő már szinte mindent tud rólam.

*

- Gyere ide - nyújtotta ki a kezét felém, miközben a kanapén terpeszkedet. Fáradtan lépdeltem oda, majd foglaltam helyet mellette, és féloldalasan rá dőltem. Kezével körbe ölelte a derekam, majd egy puszit, nyomot a hajamba.

- Minden oké? - kérdezte szinte alig hallhatóan, bár csak ketten voltunk a szobában, így nem tudtam miért kell suttogni.

- Persze - motyogtam, majd felnéztem rá.

- Akkor?

- Össze vagyok zavarodva, és... - szavamba vágott.

- Nem kell félned - simította kezét az arcomra, majd felemelve azt, mélyen a szemembe nézett. - Én itt vagyok - ajkai szinte már súrolták az ennyimét, így csak zavartan pislogtam rá.

Lassan csókolt meg, nem sietett, inkább csak ízlelgette ajkaimat. Nyugtató, és egyben bátorító csókot mért rám. Keze erősebben szorított magához, míg a másik hátra csúszott a hajamba, s rámarkolt. Kezem akaratlanul csúszott fel a nyakáig, ahol még közelebb próbáltam húzni magamhoz. A tévé zaja, halkan szólt körülöttünk, így az egész olyan volt, mint egy mesébe illő jelenet.

- " A mai napon egy fiatal lány vetette le magát a Golden Shadowról- a névre mind a ketten, mint az ijedt pillangók rebbentünk szét -, a hajó tulajdonosa nem adott nekünk interjút, de a járókelők mondtak pár hasznos információt." - ledermedve meredtem a tévére, és az ott jelen lévő képkockákra.

- " Először csak ordibálást hallottam, majd láttam, ahogy valaki leugrik, vagy is inkább lelökték. Borzasztó volt, azt hiszem meghalt" - az őszes nő a piros hajkendővel csak úgy hányta a szavakat a mikrofonba. Harry szorítása elernyedt rajtam, majd felállt és a felakasztott kabátjához sétált. Kivette a telefonját, majd kiment a bejárati ajtón, s maga mögött becsapva azt, se szó, se beszéd nélkül ott hagyott.

- " Szemtanúk szerint, a lány még is csak túlélte a zuhanást, s egy autóval távozott" - homlokomat ráncoltam a homályos képekre, amiket beillesztettek a műsorba, egy képen tisztán látszik, ahogy Niall és én kézen fogva rohanunk a menedék felé. Dühösen és félve kapcsoltam ki a készüléket, majd feltépve az ajtót rohantam, hogy megkeressem Harryt. Nem kellett sokáig elveszve lennem, hisz nem ment messzire, csak a folyosó végére, így könnyű szerrel tudtam megközelíteni, s hallgatni mit beszél a telefonján.

- Rendben apa, köszönöm - megfordult, s összeszűkítet szemekkel méregetett. Egyik ujjával a szoba felé mutatott, de nem engedelmeskedtem, és karba tett kézzel vártam, hogy végre letegye. Dühösen nézett rám, s még egyszer a szoba felé intett. Nemlegesen ráztam a fejem, majd a falnak dőlve lecsúsztam a földre, s vártam. Harry egy lemondó sóhaj keretében folytatta a beszélgetését, majd helyett foglalt mellettem. Hatalmas kezét az én apró tenyerembe csúsztatta, s össze kulcsolta őket. Időközben egy bácsi a kutyájával sétált felfelé, s meglátva minket, csak elmosolyodva tovább állt. A Göndör és én kéz a kézben ücsörögtünk a piros padló szőnyegen, míg ő adminisztrált valamit a telefonján, addig én a vállának döntve a fejem, a szemben lévő képet tanulmányoztam.

- Oké, akkor holnap. Szervusz Apa! - kinyomta a telefont, majd a zsebébe csúsztatta azt.

- Mi lesz holnap? - kérdeztem, mire rám emelte zölden rikító tekintetét.

- Megyünk Vegasba.

- Minek? - ráncoltam a homlokom.

- Meglátogatjuk apát - mosolygott szelíden, de nem hittem neki.

- Ezért rohantál ki? - felegyenesedtem, s oldalasan felé fordultam.

- El kell innen mennünk, mert elég hamar meg fognak találni.

- Nekem már úgy is mindegy, előbb vagy utóbb elkapnak, és felakasztanak valami fára - visítottam, miközben feltápászkodtam, s szoba felé vettem az irányt.

- Hé Lis! - szólt utánam erélyesen, de meg se állva csak beesetem az ajtón.

- Nem veszed észre, hogy nincs menekülési lehetőség? Ha ennek az egésznek, valami köze van az apámhoz, akkor már rég halott vagy Styles!

- Eddig is megúsztam, ez után se kell féltened - lépett közelebb hozzám, de én csak tehetetlenül csapkodtam mindent. Nem hiszem el, hogy nem hisz nekem. Ismerem az apám, tudom, hogy ölni tudna értem... vagy bármiért.

- Csak azt kell csinálnod amit mondok, és minden rendben lesz - fogta le mindkét kezem, amivel a párnát vágtam a díványhoz.

- Meg fog ölni - szűrtem a fogaim között, majd a szemeimbe néztem. - Tudom, hogy milyen.

- Akkor legalább elmondhatom magamról, hogy volt miért meghalnom - érdes ujjai végig szántották az arcom puha bőrét, s akaratlanul is beleremegtem az érintésébe. Egy nagy levegőt vettem, majd lehunytam a szemeim.

- Nem akarom, hogy miattam halj meg - suttogtam a szavakat a levegőbe.

- Nem fogok meghalni, itt leszek veled, és beutazzuk együtt a világvégét - féloldalas mosolya engem is erre késztetet. Emlékezet a sok fecsegésemre, amit a világ beutazásáról meséltem. Emlékezet mindre.

- Szeretlek! - suttogtam elhaló hangon, mire ujjai közé fogta az állam, s erőteljesen felfelé billentette az arcom.

- Mindennél, és mindenkinél jobban - enyhén megszorította az állam, majd keményen megcsókolt.

Szipogtam, és szemeimet a lehetetlennél is jobban összeszorítottam. Nyakát körbe fontam a kezemmel, s olyan szorosan vontam magamhoz mint még soha. Egy könnycsepp folyt végig az arcomon, egészen a szánk összetalálkozásáig.

- Ne csináld ezt, kérlek. Utálom magam, ha miattam sírsz - vált el egy pillanatra, majd ismét nekem esett. A testemben végig áramló düh, félelem, és vágyakozás, mint egy bomba, robbant. Szétáramolt, akár csak egy fertőző, halálos vírus, végig az ereimen keresztül, a szívembe, a fejembe, és a tüdőmbe is. Körbe járta a májam, a vesém, és a gerincem. Beköltözött a bordáim közé, s megülepedett a gyomromban. Teljesen elfoglalta a testem.

*

Kupaktanácsot rendeztünk a saját szobánkba, meghívva ezzel Niallt és Zaynt is. A tanács megegyezése a holnapi utunk terve volt, de sajnos csak zsákutcától, zsákutcáig terelődtünk. Problémát, problémára halmoztunk, és mindegyiknek volt alapja. Zaynnek a lába, és az ügyfelei, Niallnek az adatai a gépen, és a lakása, nekem pedig nem volt ruhám. Ez kisebbik baj, de nem akartam Harrytől függni pénz téren  - még jobban.

- Hogy ez eddig nem jutott eszünkbe - kiáltott fel Zayn, majd az asztalra csapott, hogy mindenki a lehető legjobban, csak is rá figyeljen.

- Nyerhetünk egy kis időt, ha külön válunk - értetlen arckifejezéseinket látván, folytatta. - Lis, te visszamész Angliába ...

- Nem! - vágott közbe Harry. - Szó sem lehet róla.

- Hallgasd végig - szóltam rá, mire dühösen visszapillantott Zaynre.

- Na, szóval - köszörülte meg a torkát. - Lis vissza megy, össze szedi a cuccát, ami kellhet, ott marad, mondjuk egy napot...

- Addig el is fogják - Harry mérgesen motyogott a maga orra alatt.

- Nem fogják el - rázta a fejét Zayn. - Te elindulsz Las - Vegasba, Niall meghúzza magát egy kicsit a szuper kecójában, én pedig visszaandalgok Los-Angelesbe, és majd utánatok megyünk pár nap múlva.

- Ez jó terv - pártolta az ötletet Niall, s én is csak bólogatni tudtam. Minden szempár a göndörre szegeződött, de ő csak fej rázva fújtatott.

- Nem fogom egyedül hagyni - hajtogatta továbbra is.

- Harry - szólaltam meg. - Kérlek, figyelj rám - arcára simítottam a kezem, s magam felé mozdítottam, kicsit borostás vonalait. - Azt mondtad, megoldjuk.

- De nem így - mint egy sebesült oroszlán, aki most veszítette el az utolsó reményét is. - El foglak veszíteni.

- Mindig itt leszek - csókoltam meg röviden. - Hisz, megígérted, hogy bejárjuk a világvégét is - fájdalmas mosolyra húzta, rózsaszínen duzzadó ajakit, majd sóhajtott.

- De kell egy terv, és meg kell tanulnod egy alapszabályt, ha már bujkálunk.

- Mi lenne az ? - kíváncsiskodtam.

- Szemüveg, kapucni fel. Fej le. Szapora léptek, akárhova is mész! - Niall halál komoly arckifejezéssel diktálta a "szabályt".

- Ez nevetséges - röhögtem fel, de mivel senki nem csatlakozott, így abba hagytam. - Ez a szabály?

- Most mondjam, hogy ne állj szóba idegenekkel, ne szállj be idegen autójába, és satöbbi, meg cukros bácsi ? - nézett rám Harry, de én csak hevesen a fejemet ráztam.

- Megértettem.

*

Egy órája ezen a zsúfolt reptéren álldogálunk, és senki nem parázik annyira, mint én. Zayn ide már nem csatlakozott, mivel elindult Los-Anegeles-be , hogy legalább időben oda érjen. Niallnek éppen nem akadt fontosabb dolga, így eljött velünk, bár a telefont egy másodpercre se emelte el a fülétől. 

- Azonnal hívj, ha leszálltál - utasított Harry, majd egy csókot nyomott a homlokomra.

- Rendben.

- És vigyázz magadra - kiáltott még fel Niall. Integettem neki egyet, majd végérvényesen is elindultam a kijelölt kapuhoz. Mindenki rohant, szinte már futott, hogy elérje a 6-os terminált ahonnan a londoni gép fog felszállni. Én csak bágyadt lépésekkel haladtam előre, s imádkoztam, hogy ez a pár nap mint egy egyszerű dal, csak lecsengjen, és mire kinyitom a szemem, újra Harry ölelő karjaiban legyek. Semmi fegyver, semmi testőrség, és semmi Harry. Már most utálom ezt a két napot.

- Szeretlek! - hangzott el a szó a fejemben, újra és újra.

*

Szapora léptekkel közelítettem meg a kijáratott, s onnan egyenest a metró lejáróhoz sétáltam. Nem akartam taxiba szállni, volt bennem egyfajta kétség afelől, hogy apám, Carlos, vagy Harry küldte az éppen illetékes autót, így inkább a biztos ami biztos alapon, a jól ismert földalatti választottam. A mozgólépcsőn lefelé, eltanakodtam egy-két dolgon. Mint például semmit nem változott a város, amióta itt voltam. Vajon Kira még szóba áll velem? Vagy két hónapja nem kerestem, szörnyű egy barát vagyok. 

- Elnézést! - lökött arrébb egy nő, majd aktatáskáját szorosan magához véve, trappolt fel a metró szürke padlózatára.

- Semmi - motyogtam zavartan, s egy ülőhelyet keresgéltem. Amint kiszúrtam egy igen keskeny, de éppen megfelelő részt, egyből rávetette magam. Nem mintha nem most ültem volna több órát egy repülőgépen, de még is úgy éreztem hulla fáradt vagyok. A zötykölődős, hangos út túlságosan is hamar letelt, így már csak azon kaptam magam, hogy a folyósón sétálok a lakásom ajtaja felé. Mikor kiszálltam a liftből hangos kacagás ütötte meg a fülem, de mit sem törődve vele, egyenesen az ajtó felé gyalogoltam. A kulcsot a zárba helyeztem, majd lenyomtam a kilincset, de ekkor valaki keze a vállamon landolt.

- Lisa - szólított meg, én pedig összerezzentem ijedtemben. Megpördültem a tengelyem körül, s szembe találtam magam két csillogó szempárral, és egy dús sötétbarna hajkoronával.

- Kira ? - hitetlenkedtem. Olyan hosszú időnek tűnt amíg nem láttam, és olyan sok minden történt velem, hogy nem is fáradoztam azon, hogy esetleg össze futhatok e vele.

- Hogy vagy ? És hogy-hogy itthon? - kérdezte, de az ölelést, amibe fogadtam, még mindig nem bontottuk szét.

- Annyira örülök, hogy itt vagy - fakadtam ki, és a könnycseppek szaporán szántották végig az arcomat.

- Menjünk be - ajánlotta - És mesélj el mindent! - szipogott ő is, majd beléptünk az ajtón, és mint a régi szép időkben, csak leültünk a kanapéra, én egy kávéval, ő pedig a szokásos alma teájával. Én pedig féket nem ismerve, mindenről beszámoltam, kezdve a múltammal.

****

Helló Mindenki, 

Nagyon - nagyon Boldog Karácsonyt Mindenkinek ♥ Remélem mindenkinek elnyerte a tetszését a "Karácsonyi rész", és mindenki izgatottan várja a következőt, mivel holnap érkezik :3 Akik a csoport tagjai azok mind tudják, hisz minden percben ott zaklatok mindenkit ;) Te is lépj be a FACEBOOK CSOPORTUNKBA, mert idő előtt értesülsz mindenről :)♥

Ölelés a tanyáról, és tessék kommentelni :)